2012. július 23., hétfő

Miből lesz a cserebogár? Gyereknevelés török módra..



Megérett az idő és a téma bennem, mint a lábszagú sajt, nekivágok egy messzire vezető témának. Azért vacakolok ennyit, mielőtt írok végre, mert téma ugyan van, de hol kezdjem, és hol fejezzem be, azzal komoly nézeteltéréseim vannak magammal, NYILVÁN könyvet kéne írnom inkább róla, de hát ugye, mint tudjátok a türelmem, meg a széken trónolási képességem a nullához szakszerűen konvergál.

Jöjjön tehát a várva várt téma…

Egyik első hegyeket omlasztós tapasztalatom volt új hazámban a gyerek nevelés kérdése és annak rejtelmei. 

Tágra nyílt csippantókkal lestem, hogy mi is történik itt tulajdonképpen, s félig csodálkozva félig tiltakozva agyaltam magamat. Itt ugyanis PONTOSAN úgy bánnak a gyerekekkel, ahogy anno kőbevésett megmásíthatatlan biztossággal azt állították, hogy TILOS! Ugyan én is tudtam, hogy mennyit szenvedtem és sérültem anno, a poroszos, megalázó, és cseppet sem tündérmese szerűen érzelmes gyereknevelés-iparban, mégis mélyen belém ivódott az az állítás, hogy ez  ÍGY VAN, ÍGY KELL CSINÁLNI!!!  Igaz, hogy ez az egész családban senkinek sem jó, de EZ A MÓDJA, különben a gyerek elzüllik, el lesz kényeztetve és különös módon átveszi majd az irányítást először a család felett ,majd nagy valószínűséggel világuralomra tör és akkor…. ( valószínűleg mindenkit naphosszig  tartó játékra ítél)

Szerencsére van egy frappánsan sokkoló kérdezőkével megáldott férjem, aki félelmet nem ismerve szegezi nekem eget rengető és világomat gyökeresen átrendező kérdéseit.  Ez esetben így hangzottak:

Mitől féltek VALÓJÁBAN?

Mi történne ténylegesen, ha a gyerekeket tisztelnétek saját valójukban, elfogadnátok egyedi egyéniségét és hagynátok, hogy azzá fejlődjön, amivé válni természeténél fogva hivatott?

Miért akartok egy másik egyenrangú élőlény felett istent játszani?

Hogyan gondoljátok, hogy a gyerek a saját tulajdonotok?

Ha magatoktól függő, önálló problémamegoldó képességgel nem rendelkező, önbizalom hiányos, sérült lelkű gyereket neveltek, hogyan számoltok el Istennel és önmagatokkal?

Hogyan gondoljátok, hogy egy nálatok gyengébb, ártatlanabb és tisztább élőlény felett büntetlenül teljhatalmat gyakorolhattok?

Ezek után honnan veszitek a bátorságot, hogy ELVÁRJÁTOK, hogy az a gyerek később szeressen, tiszteljen Titeket, talán még gondoskodjon is rólatok?

Itt van az a pont, ahonnan a kérdéskör nagyon messzire vezet…

Sokat figyeltem, kérdeztem, tanultam, értettem meg és fogadtam el a témában. Mondhatni az életem és élethez való hozzáállásom TELJESEN megváltozott mióta itt élek. Azt hiszemö a másik világ kérdéseinek megválaszolásába nem bocsátkozom bele, Rátok hagyom, hisz lehetetlen leírni egy teljesen más életszemléletet.

Két világ közt lebegő látásmódomból inkább csak ízelítő pofon jellegű észrevételeimet adom át.

Az elején bennem is felmerült, hogy ha egy gyereket hagyok, hogy magától fedezze fel az élet rejtelmeit és fedezze fel a világot, akkor vajon nem terelődik e tévútra, nem esik e baja stb. A példák viszont az ellenkezőjét bizonyítják , a számok pedig elgondolkoztatóak. Törökországban kb. 76 millió ember él, s a többi török néppel együtt valószínűleg Európa lakosságát is kenterbe veri talán. Többségük az általam leírt példa alapján cseperedett fel.

Korábban megkaptam már, hogy a hangoztatott elképzeléseimet valószínűleg valami szuperezóufó galaktikus mágusképző könyvből eleve félreolvastam és a való életben KIZÁRT, hogy működjenek. Ilyenkor gondolkozom el, hogy lehet, hogy a családom, férjem és a hely, ahol élek, valójában nem is létezik…
 Ez is bizonyítja számomra, hogy a valóság milyen relatív XD
Minden esetre az itt általam látott vagy elképzelt élmény alapján azt tapasztaltam, hogy a rettenetes különbség az, hogy a török gyerek bámulatosan magabiztos és tudatos. A kicsik valóban vadabbak, mint a megszokott padban ülős, kussolós, mindenre igent mondós, mindentől rettegős típus, viszont a pubertást döngetve hihetetlen tisztelettudóan és tudatosan viselkednek, pontosan úgy, ahogy anno tőlem és a társaimtól elvárták a felnőttek, azzal a pindurka különbséggel, hogy mi nem éreztük úgy.

Hogyan lehetséges?


Az általam látott szülőpárok nem a gyereket próbálják nevelni, hanem saját magukat. Példát mutatnak viselkedésükkel, hitelességükkel. Szerintük a gyerek a szavakból igen keveset ért, de hogy is értené, hiszen még csak most tanulja. Nem szavakból, hanem TETTEKBŐL tanul. Egy kedves szülőpár véleménye a témáról:

„ Ha a gyereknek folyamatosan mondogatom, hogy ezt nem szabad, azt nem szabad, ezt csináld, azt csináld, biztos vagyok benne, hogy a „ jótanácsaim” levegőbe kiabált mondatok, talán nem is érti még, pontosan mit jelentenek. Azt viszont TÖKÉLETESEN meg fogom tanítani így, hogy olyan emberré váljon, aki mindenki életébe beleszól, mindenkit rendre akar utasítani és megmondani ki, hogyan éljen, miközben saját életéről megfeledkezik. Ez a mi társadalmunkban viszont elfogadhatatlan viselkedés. „

ISMERŐS????

Ok, ha nem szavak, hanem tettek , akkor hogy?

Itt az átlag szülőpár a gyermeket isteni ajándéknak tekinti és maga a váradósság is hatalmas szentség és az élet egyik középpontja, de erről majd később…
Az új családtag saját egyéniséggel, életfeladattal és ahhoz szükséges tudással és képességekkel születik meg. Azért a mi családunkban, mert itt tudja leginkább beteljesíteni feladatát és kiteljesíteni önmagát. Ez távolról sem azt jelenti, hogy innentől teljesen mindegy mit csinálok, úgyis az lesz ami. A szülői felelősséget nagyon komolyan veszik.
A szülők feladata, hogy a tőlük telhető legjobbat és legtöbbet adják. Ez eddig teljesen ok, talán mindenhol így gondolják, csak a fontossági sorrend más.  Nézzük tehát a török példát :
1.    
   A FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET.
Ezzel sokan nincsenek tisztában, hogy pontosan mit is jelent, bár azt hiszik. Azt jelenti, hogy valakit mindentől és mindenkitől függetlenül ugyanúgy szeretek. Férjem erre azt mondta, hogy a szeretet, párkapcsolat, házasság, szülő-gyerek kapcsolat stb. SZENT és sérthetetlen. Ezt SENKI nem sértheti meg. Az összes konfliktus, vita és egoista megmozdulás ezen KÍVÜL van. Szeretettel, szeretet megvonással, valamint bármilyen érzelmi dologgal nem zsarolhatunk senkit, főleg nem a gyereket, aki tiszta, szeretet lény. Bármilyen értelemben megvonni a szeretet egy gyerektől súlyosabb dolog, mint megvonni az ételt vagy a vizet. Aki nem képes feltétel nélküli szeretetre, ne vállaljon gyereket, mert rosszabb, mintha éhséggel és szomjúsággal küszködve nőne fel.

2.      
BIZALOM
Megint egy kényes kérdés. Mind a szülőpár egymásba vetett bizalma, mind a gyerekbe vetett bizalom ősfontosságú. Azelőtt azt láttam, hogy ezt legtöbben keverik a szülői féltés fogalmával. Ez itt soha nem fordul elő, mindenki tudja, hogy a szülői féltés bármilyen szép is, alapvetően önző és ezért helyén kell tudni kezelni. Szülői féltés van itt is, de a gyerekbe vetett bizalom ennél sokkal erősebb. Ez a bizalom pedig ott kezdődik, hogy bízok benne, hogy ez az újdonsült emberi lény képes elvégezni életfeladatát, betölteni szerepét a világban és megtapasztalni, leküzdeni az ehhez szükséges akadályokat és nehézségeket. Képes tanulni hibáiból, azáltal megismerni saját határait és képességeit, s ebből épít önmagának egészséges önbizalmat. Bízok benne annyira, hogy hagyom, hogy hibázzon és tanuljon a kezdetektől fogva.

Erre pont láttam 2 példát 2 végeredménnyel, ezt megosztom most Veletek, hátha használ XD
A szituáció mindkét esetben ugyan az, totyogós kisgyerek a lépcső felé veszi az irányt, hogy feltérképezze annak rejtelmeit. Ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva, legurul a lépcsőn és sírni kezd.

A.      Anyuka már korábban megtiltotta, és megmondta világosan, hogy a lépcső veszélyes. Ennek ellenére a gyerek minden szabályt megszegve és anyuka idegein táncolva megpróbált rajta lemenni, de az előre jósolható papírforma alapján lezúgott. Anyu teljesen bepánikol, odarohan, felkapja a gyereket, leszidja ordít, megmosdatja és más különféle középkori kínzásoknak veti alá, majd jön a „ megmondtam, hogy le fogsz esni, ne menj oda…” fejmosás mellé.

Bravó,a gyerek azonnal megtanulta, hogy nem elég, hogy új dolgokkal szembesülök, hibázok, még anya- aki számomra a legfontosabb-  is ordít velem, utál. A lépcsőtől félek, mert veszélyes, többet jobb, ha meg sem próbálom,jobb ha anyura hallgatok ezután.
S ím elérte célját, megszületett az engedelmes, , jól nevelt gyerek, akinek az önbizalma önismerete mínuszokban számlálható és önálló életre tökéletesen képtelen.

Hiba nélkül lesz fejlődés?
Főleg érzelmi?

B.      Anyuka szem előtt tartja, hogy feladata az, hogy önálló probléma megoldásra képes, egészséges lelkű és önbizalmú gyermeket neveljen. Látván a balesetet gyermeke mellé siet, simogatja, szeretgeti, támogatja, de nem pánikol, nem veszi fel. Nem szidja le és nem is tiltja le az életről, hanem ösztönzi, mellette áll, de az eseménybe igyekszik nem beleavatkozni. Megvárja, míg a gyerek magától feláll és játszani kezd. 

Így megtanulta saját korlátait, a lépcső pontos veszélyességi fokát, megtanulta, nem pedig elhitte valakinek. Megtanulta, hogy hibázni természetes és utána fel kell állni, s a tanulságot levonva túllépni a történteken. Szorongás helyett a szituációból önbizalmat és tudást profitál.
Általánosságban elmondható, hogy az itteni átlagember SPONTÁN probléma megoldási képessége bámulatos. Kevés olyan helyzet van, ahol nem reagálnak, lefagynak.
3.      
TISZTELET
A kis emberpalántákat itt ugyanúgy tisztelik, mint bárki mást. Nem használnak lealacsonyító kifejezéseket és nem bánnak velük úgy, mint valami béna nyomorékkal. Ők is ugyanolyan egyenrangú emberek, mint bárki, csak MÉG kicsik és képességeik MÉG nem fejlődtek ki. NINCS olyan, hogy apa vagy anya ezt jobban tudja, bölcsebb,  okosabb Nálad. Tisztelik a gyerekek saját egyéniségét és igényeit. Elfogadhatatlan az, hogy „addig ülsz itt, amíg meg nem eszed a spenótot” és minden ehhez hasonló viselkedés. Ugyanúgy joga van szeretni, vagy nem szeretni valamit, mint bármely más embernek. Attól, hogy nálunk gyengébbek és tehetetlenebbek, nincs jogunk őket alacsonyabb rendűnek tekinteni és dominancia harcokba bocsátkozni.

Egy szó, mint száz, az egész nevelés célja hogy egészséges lélekkel, önbizalommal rendelkező, önálló életre kész, fejlett érzelmi intelligenciával rendelkező emberek teljesíthessék be sorsukat. A szülő feladata az, hogy ehhez példát és utat mutasson. Természetesen ehhez nekünk is magabiztos, komplexusoktól és önbizalomhiánytól mentes, feltétel nélküli szeretetben élő emberekké kell válnunk.

Aki nem hiszi járjon utána….

2 megjegyzés:

  1. Szerintem is szuperul nevelik a gyerekeket itt, igaz vannak kivetelek itt is mint mashol. Az meg nagyon tetszik itt hogy mar gyerekoruktol kezdve latom oket hogy segitenek meg a munka helyeken is a csaladjuknak, igy osztonzik oket a munkara. A masik meg hogy nem feltik a gyerekeiket idegenektol. Pl tobbszor mikor elejinte csak latogatoba jottem ide mindig voltak kicsik vagy babak a gepen es mindig vegig ment mindenkin az a gyerek sot meg en is babusgattam, vagy akar az utcan is, es senki nem ordit a masikra hogy ne nyuljon a gyerekemhez, mint ezt mar pl angliaban tobbszor is tapasztaltam!

    VálaszTörlés
  2. Öröm volt olvasni! Remek gondolatindító :)

    VálaszTörlés