Fejben dől le a világ

  Amikor a makulátlanul ragyogó, tisztítószer népszerűsítő reklámokban „ utána” címszóval is helytálló házam hirtelen kosztól ragadó káosztengernek és fertőző ragályforrásnak kezdem látni, mindig felmerül bennem a kérdés: mi a retkes Krími-Kongói vérzéses láz bajom van?

 Annyi mindenről akartam írni, de a bőség zavarától homályos monitoromra mégsem került fel egy szó sem, mert napok óta ezen csiholom az agytekervényeimet.  Bármennyire is tiltakoztam először, kiderült, hogy amíg ezt le nem írom, nem jön más. 

 Álljon itt tehát egy igazi kapundörömbölős világrendjét minden szinten fejetetejére állítós téma.

Valóban más világ ez más alapokon nyugvó gondolatmentekkel. amiket nálam egyértelműen okosabbak sütöttek ki. Ma olyan szinten szembekerültem magammal, hogy a felmosás közepette két kanapé közé fenekelve váltam Tarzanná és süketültem szénné saját csatakiáltásomtól, ami így hangzott: ‘AAAAAAAAAIAIAAIAAAIAAAAAA EZT NÖEEEEEEE!!’. Én,” Csiméé dö ószom”, aki a pozitivitás és mindenben csak a jó, felettébb humoros és spontán dolgok híve voltam, itt hirtelen negatív hőssé degradálódtam pillanatok alatt. HÁHOGY????

  Bizony itt annyira nem divat a kritika és negativitás, hogy a körülöttem élőkről néha azt gondolom, hogy hallottak olyanról, akik hallottak róla, hogy van ilyen is…

Miért is panaszkodom, pontosan az történt velem, amit mindig is szerettem volna: pozitív világ pozitív emberekkel. Kimondhatatlanul boldog és hálás vagyok érte, viszont most mégis egyik szemem sír a másik nevet, hiszen valóban felfedeztem magamban az illedelmesen megtanult és berögzített sz---t.

Hogy a liláncsicsergő földidenevérbe fogok ide beilleszkedni ???

  Mindig én voltam a legpozitívabb ember, akit valaha ismertem és most kapom a fejmosást a negativitásomért.  Hirtelen számtalannyi gusztustalan tulajdonságommal kellett szembesülnöm, mind gondolkodásmódomban, hozzáállásomban és viselkedésemben egyaránt. A „  de hát én úgy tudtam tök pozitív vagyok „ villámszerű kitöréseim még mielőtt kimondtam volna, le lettek érvelve mint a szél.

Mihez képest??

Ami anno elszállt, naiv és még talán nagyképű is volt a többség szerint, most szánalmas önbizalom hiányos, beteges negativitásként hat.

Ím a fejetetejére állt világomban ismét röhöghetek egy jót magamon :)))

  Naná hogy nem adom fel, ezt kértem megkaptam, akkor most tessék csak vért izzadva próbálkozni tovább.Így hát most azon vagyok, hogy megdöntsem a szomszéd T-rex  sétáltató néni 20-30 perces dícsérőáldásosztogató rekordját, de egyenlőre 5 perc után letörik a nyelvem. Szótár, internet, villanykörte és egyéb biológiai fegyverek ( férj és családtagok) már készenlétben, hisz nem elég  törökül megtanulni, csípőből kell lőni az univerzijumot , Istent stb. dicsérő 80 millió szólást közmondást és egyéb frázisokat…

Legalább odáig eljutottam, hogy több mint a felét már legalább megértem, úgy, hogy nem pirulok, mint a főtt cékla, hisz az ember lányának a vég nélküli dícséretsortűzre is fel kell készülnie.

 Átgondoltam, osztottam-szoroztam, gyököt vontam és az jött ki, hogy már az elejétől kezdve ezt láttam. Ráolajoztam kicsit az agyamra, hogy vissza tudjak emlékezni, vajon kitől is tanultam ezt, ki volt ilyen körülöttem, és a válaszomon ledöbbentem: MINDENKI.

Ezt láttam a szüleimtől, az iskolában, az utcán, a barátaimtól, MINDENHOL.

Persze, gondoltam rögtön, hogy a gazdasági helyzet, vagy egyéb béna kifogások, de azonnal nyaklevesként ért a felismerés , hogy a hegyen lakó, vagy a szomszédban tehenet legeltető nénikéknek konkrétan egy fillérjük nincs, majd egyre sorakoztak a példák előttem.

Szóval ez nem egyéb, mint döntés kérdése.

 Itt az emberek egyszerűen nem döntenek úgy, hogy negatív gondolatokkal nyomorítják meg saját és mások életét, hanem inkább minden körülmények között pozitívak és boldogok. Nem tudom, hányszor hallottam tőlük, hogy mindig vannak jó és rossz dolgok , de az élet olyan rövid, kár lenne végigkeseregni.

A törökök igen magas szintű spirituális szaktudással jönnek a világra, ezért az embernek néha az az érzése, hogy minden bokorban terem egy Buddha

 Ők bizony nem görcsölnek azokon a dolgokon, amik nem rajtuk múlnak, vagy nem lehet rajtuk változtatni. A halál, születés és egyéb alap dolgokon túl, amin én személy szerint elsőre meglepődtem: a baleset.

Ahogy a neve is elárulja , ez egy szerencsétlen sztori, ez így van , mindenkivel előfordul stb. Nem pánikolnak rajta, nem hoznak hülye szabályokat az elkerülésére és főleg nem okolnak senkit ha megtörtént!!!  Az az elv, ha elestél, állj fel, menj tovább ENNYI.

Mivel a baleset nem emberi hiba, nincs is kit okolni érte, akkor el kell fogadni és pont.

Ebből a szemszögből rettenet hülyén fest az előző életmódom hozzáállása. Hol volt belőlem az elfogadás? Tényleg azt hittem, hogy szabályokkal elkerülhető a baleset? Ugyanannyi van , sőt!

 Amíg a szabályok betartásával vesződtem, pont a való világot hagytam figyelmen kívül és azt is, hogy esetleg egy spontán reakcióval több esélyem lett volna, de darabokra agyaltam magam, hogy hogy is volt az egyes pont.

Szóval pozitivitás és elfogadás, ezerrel dolgozom az ügyön.

Végül álljon itt a bölcs szava, egyetlen megismételhetetlen anyósom tanítása:

„Én, mielőtt idejöttél semmit sem tudtam sem Rólad, sem Magyarországról. Azt tudtam csak, hogy az én fiam téged annyira szeret, hogy feleségül akar venni. Én maximálisan megbízom a fiamban és az ő szívének ítéleteiben. Fel sem merült bennem, hogy Te rossz ember lehetsz, aki bármelyikünknek is ártani akarna bárhogy, Ha én akkor kételkedően, kritikus szemmel méregettelek volna, akkor a testbeszédem számodra akármennyire is leplezném, fenyegető lett volna. Erre Te előbb vagy utóbb reagáltál volna lés kész a baj. Ha úgy állok akkor hozzád, eleve meg sem adtam volna Neked a lehetőséget egy szeretetteljes anyós-leány viszonyra. Helyette én megbíztam a fiam szívének választottjában és annak szívében is. S lám a szeretet mindig megtermi gyümölcsét „